![]() |
Bevezetés: Ha kerékpárosként, vagy a kisérö csapatba segítönek (soför, technikus, orvos, motoros, szakaszbiztosító stb. ) jelentkezni szeretne, kérem regisztráljon és ide kattintson, vagy a menüben a „Vezetök“ menüpontra. Az Apatúra elsösorban egy közös vállalat, ahol mindegyik résztvevö ugyanannak az ügynek az érdekében, idejét és erejét áldozza. Az Apatúra továbbra sem egy luxus hajóút, ahol az ember mindennapi masszázst és tiszta ruhákat kap! Az eröseknek lehetöség szerint támogatniuk kellene a gyengébbeket, hogy mindenki motivált legyen és a túra végéig kitartson. Legutóbb 40 százalékban esös idönk volt és a hömérséklet 10 és 15 fok között mozgott. Silkénk kétszer elesett, de még ilyen kellemetlen körülmények között is letekerte a távot és ezzel bebizonyította, hogy a túra minden résztvevö által teljesíthetö. |
|
Minden túraszakasz után tudtunk melegvizzel zuhanyozni, volt elegendö élelem és egy meleg fekvöhely! Legutobb a régi 10 kilós kerékpáromat vittem magammal, mert az mondták, hogy a túrát közösen tesszük meg. De ha a jövöben valaki a jeletkezök közül egy kicsit gyorsabban szeretne haladni, az megegyezés után összemérheti velem magát. Majd elhúzunk egy pár órára és megvizsgáljuk, hogy hogyan birkózik meg a hegyekkel a Stevens SLC versenybiciklim! Az esös napok ellenére a túrát mégis nagyon vonzónak és változatos volt, különösen a túra második felében, ahol mindannyian egy magas szinvonalú vendégszeretetben részesültünk, amit ebben a mértékben nem vártunk el. A túra alatt új barátokat találtam és ezeket kapcsolatokat a jövöben szorosabbra fogom füzni. |
|
![]() |
Minden Apatúra iránt érdeklödönek nyogott lelkiismerettel tudom a részvételt tanácsolni, ha apa vagy anya egy rendkívüli élményt keres, egy jó dolog érdekében. Mégpedig az alapvetö emberi jog érdekében, hogy a saját gyerekeivel együtt lehet, hogy szeretetet és törödést nyújtson nekik. Burkhardt Lahn aliasz Emil |




